Pontosan 7 éve már, hogy a tavasz többnyire nem az ébredező természetre, gyönyörű virágokra, gyümölcsökre, illatokra emlékeztetnek engem, hanem inkább a betegségem fellobbanására.
Tudom, ez nem jó dolog. De hát hogy is ne gondolhatna rá az ember mikor szinte évente ugyanakkor eléri a baj?
Alapból én eléggé pesszimista vagyok, de azért amikor még nem olyan rossz a helyzet, próbálom a jó oldalát is meglátni a dolgoknak.
Persze nálam is sokszor előjött már az a mérhetetlen igazságtalanságérzet, hogy miért pont én, miért nem hagy már végre békén a betegség.. dehát a sorsunk elől nem menekülhetünk, akárhogy is szeretnénk.
A lelkierőt.. mint fentebb is írtam a blogom címe alatt.. most nem ígérem, hogy teljesíteni tudom.
Az is lehet, hogy még nekem lesz szükségem rá. :D
Úgy érzem, egyre gyengébb vagyok... és félek is, mert jövő szerdán doki, de a mostani állapotomhoz képest ez a pár nap is messzinek tűnik már.. Remélem csinálnak valamit.. hát igen, csak remélni tudom... a mesém ezzel kapcsolatban is megvan, de talán azt majd egy másik bejegyzésben. :)
Szóval, most nem igazán vagyok a topon. 1 hónapja érzem, hogy valami nem oké, és ez azóta csak folyamatosan erősödik..
Próbálok nyugodt maradni, de néha rám is rám tör az idegbetegség :D Ami szerintem teljesen érthető, főleg annak aki ismeri a történetemet, elejétől a végéig.
Jövő szerdán doki. Egy ultrahangot mindenféleképpen ki kell akaratoskodnom, már egy éve nem volt... Ez mekkora felelőtlenség!
Jelentkezem, ha érdemben megtudok majd valamit!
C.
