2013. december 12., csütörtök

Crohn's diagnosis.2008.

A szilveszter,újév is hasonlóképpen telt, mint a karácsony. Még mindig nem tudtuk mi lehet az okai az állandó hasmenésemnek, a gyengeségemnek...



2008.01.03.

vérvételi eredményeim a következőt mutatták : 


70 volt már akkor a süllyedésem, ami ugye csak 0-20ig jó.


A CRP-m pedig 25,93, ami pedig 2,80- ig jó csak.


A süllyedés a lassaban terjedő gyulladást mutatja, a CRP pedig a pillanatnyit.

Hát, egyik eredmény sem bizonyult valami jónak.



2008.01.08.




Hasi ultrahangot készítettek, lényegében semmi kórosat nem találtak.Furcsa.

Kaptam gyógyszert, mivel fájt a torkom és azt hitte mindenki, ezért van a magas süllyedés számom..
Újabb vérképet csináltak és a süllyedésem lecsökkent 55-re a CRP-m pedig 17.71-re.

01.24-én

 a doktornő a következőket javasolta.:


Mivel a vérképem javult, annak tekintette, hogy a türdőgyulladásból szépen javulok fel, vas pótlást, és Nutridink ivását írt elő a fogyás miatt.

Körülbelül egy hónapig ígyvoltam, szedtem amit kell, aztán február közepén újabb vérkép volt esedékes és ismét nem jó eredményekkel lepett meg minket...
A süllyedésem visszakúszott ugyanúgy 70-re a vasam egyáltalán nem ment feljebb, 3.9 volt, ami nagyon kevés.

Itt ért véget a Kampós doktornő tevékenykedése, nemtudta, hogy mi lehet ez, de azt sejtette, hogy komolyabb dolog, mint kéne...

Meg is kaptam a beutalót a budapesti II. Számú Gyermekklinikára.... a gastroenterológiai osztályra.



Bizonytalanok voltunk és nem tudtuk, mitévők legyünk, nagyon keveset, sőt szinte semmit nem tudtunk akkor még... a diagnózist szerettük volna minél előbb kideríteni, mert a találgatások alighanem felőröltek...

A következő két diagnózis gyanújával fel is vettek az osztályra. 2. hó 28.-án.  :

Gyulladásos bélbetegség.
Anaemia. (vérszegénység.)

Csináltak ultrahangot, vérvétel... a szokásos dolgok, amik már hónapok óta mentek... annyira untam már. Senki nem tud semmit, csak találgattak...
1 napig voltam bent, március 14.-re kaptam időpontot az alsó-felső endoszkópiára.
Emlékszem arra a napra még most is. A főorvos doktornő éppen szabadságra ment, utolsó nap, mikor mi mentünk, még ott volt.. Azt mondta nem lesz semmi baj, ne féljek, a kolléganője is ügyes, ő fog tükrözni. Megölelt.
Valahogy nem tudtam elhinni, amit mondott, annyira bizonytalansággal töltött el, hogy mit fognak velem csinálni és mi vár rám...
Az aznapi este is nagyon megmaradt bennem. Anya velem volt. Nem csináltak velem semmit, hisz másnap reggel már mehettünk is haza.
Vacsorára sonkás zsömlét készített nekem a nővérke, és még anyának is csinált, csak kenyérrel.
Rendesek voltak, de ettől mi még szomorúak és kétségbeesettek maradtunk.
Nem igazán voltak biztosak a dolgukban. Valahogy nem éreztem a biztonságot.
Nem tudtam viszonyítási alapot sem felhozni, hisz ez volt az első kórház ahol jártunk, ilyen ügyben. De nekem előtte nem is kellett kórházakat járnom, egészséges voltam. Nem is értettem, hogy jutottam én oda...
Volt egy kis tv a szobában, csak ketten voltunk, Anya és én. Néztük a Legyen Ön is Milliomost... nem igazán volt hozzá kedvem.
Reggel megkaptuk a papírokat, receptet. Örültem, hogy hazamehetek, de félelemmel töltött el a dolog, hogy márciusban vissza kell jönnöm... tükrözésre. És akkor egészen biztos... nem úszom meg egy éjszakával.
Maltofer fol a vasamra és Cifran a gyulladásra... hmm.. mit ha ez már használna valamit... csak a szinten tartásom miatt adták, meg hát hogy mégis adjanak valamit...

Március 12.

Elérkezett a nap. A várakozásteljes 2 hét nem telt jól. A bizonytalanság a legrosszabb, nem tudsz semmit, nem tudod mit remélj, mihez tartsd magad. Csak vársz, vársz, és vársz... reméled a legjobbat, de a tudat alattid azt súgja, bármi megtörténhet. Főleg ezek után, amiken keresztül mentem akkor már. 
A vérképem egy leheletnyivel jobb eredményt mutatott, de csak időlegesen. A gyógyszerek felszínesen tolták feljebb immunrendszeremet. 
Továbbra is mindennap volt hőemelkedésem, napi 2-3 széklet, és fájt a hasam.
Akármit ettem, tulajdonképpen minden kijött. Egy ideig úgy voltam vele, hogy diétázok, aztán láttam, hogy semmi értelme... akármit eszek, nem marad meg bennem.
Így hát ettem mindent amit megkívántam... rendeltünk pizzát, málnás szörppel, szénsavassal.. ez fontos. Ez is "tilos" volt, de hát úgy gondoltam, hogy akkor legalább essen már jól, mikor eszem, ígyis úgyis kijön. Hát igen, ez is egy hozzáállás.

Volt ott egy nagyon barátságos nővérke, szinte olyanok voltak az esték vele, Anyával és/vagy a mamámmal, mintha valami családi összejövetel lenne.
2 napig tartott ez az állapot, nagyon rossz volt, felkészítettek a tükrözésre. Beöntések, koplalás ésatöbbi...
Anya direkt erre az alkalomra vett egy robotgépet, hogy majd ott összekutyizzon valamit, amit megehetek pépes étel gyanánt.
Csinált málnapürét, krumplipürét... Bár nem igazán kívántam a püréket, inkább valami szilárdabbra vágytam.
Megengedték hát, hogy áztassak egy kis kenyérbelet a tejfölbe.
Egy csomó almalevet is hoztak be, tükrözés előtt nap már csak ezt ihattam. Egész nap arról ábrándoztam, hogy milyen jókat fogom majd enni, ha vége lesz ennek az egésznek. Annyira éhes voltam... Kínzás.. :-)