Megadni a lehetőséget az eltévedésre, vagy el sem indulni...

Szeretném Veletek megosztani a múlt hét pénteki kis felfedező kalandtúrámat. Tudni kell rólam, hogy Pesttől pár km-re lakom, egy kisebb városban, így aztán nem nagyon járok arrafelé. Főleg nem egyedül. 
A sok utca, aluljáró, elkanyarodás, itt felmegyünk, itt arra szállunk fel, ott ez erre visz, az meg amarra, ajajj... Azt hiszem még akkor is gondot jelentene ez nekem, ha ott laknék. Bár, akkor biztosan sokkal gyorsabban, és hatékonyabban menne az eligazodás egy idő után. Dehát így is van kis, aranyos pici szám, és szerencsére vannak rutinos Pestbéli lakosok, akik tudják, hogy merrefelé is mutassák az utat ennek a szerencsétlen eltévedésre hajlamos kisvárosi lánynak.

Tehát a történetem egy átlagos, nagyon korán ébredező reggelen kezdődik... Túl korán.
Nekem az a mániám, hogy mindig reggel szeretek hajat mosni. Sokkal jobb érzés frissen mosott hajjal elindulni bárhova is, minthogy este mossam meg, és aztán jól el is alszom reggelre.
Ennek a "jó" szokásomnak viszont az a hátránya, hogy álmos maradok. Illetve, álmosabb.
Hosszú a hajam, ezért nem megy olyan hipp-hopp a dolog, mint a férfiaknál akik csak átsimogatják pár centis sörényüket, és megszárad nekik egy-két perc alatt. (Ó, mondtam már, hogy milyen jó a férfiaknak, a nőkkel ellentétben, akiknek annyi szenvedésen, és babrán kell átesniük nap, mint nap? Gondolok itt pl. a gyantázásra, ami nem a legkellemesebb feladat, de hát szeretnénk selymes tapintású lábakat, mi nők. A férfiaknál persze minél szőrösebb, annál szexibb...)
Tehát. A reggel. Mikor is keltem? 6 körül. Annyi ideig el tudok szórakozni, hogy az nem igaz. Ezen javítanom kéne. Nem tudom hogyan, de akarok.
Busszal terveztem menni a Városkapuig, de aztán rájöttem, hogy a vonat mégis csak jobb lesz. Kényelmesebb, gyorsabb, pontosabb.
Anya előző nap este elkezdte rágni a fülemet, hogy hát vett a neten egy tortatálat, és nagyon szeretné, NAGYON. Hozzam el neki, ha úgyis megyek. Én, mint rutinos pesti turista, ugyan, hát no problem! 

Általában, ha én menni készülök valahová, mindig történik valami, ami megakadályozza az elindulásomat, vagy legalábbis akarná, vagy csak részben, vagy valahogyan.
Már ébredés után vártam a pillanatot, hogy vajon mi fog történni, ami az utamba állhatna. Esni nem esett, villámcsapás nem sújthatott le. Tömegközlekedés rendben volt, nem tört ki világháború. A csapból folyt víz, és még én is időben fel tudtam kelni. 

Hajmosás után vagyok, éppen törcsizem a vizes tincseimet, amikor egyszer csak magától elkezd pittyegni a telefonom. 
Próbálok rajta nyomni ezt-azt. Semmi. Kikapcsolom, aztán be, akkor valami hibát ír ki a rendszerében, de továbbra is tudom használni, ha eljátszom ezt a ki-be kapcsolgatást.
Kicsit para is volt, hogy mi lesz ha még így sem fog menni, és akkor mit csinálok én egyedül, Pesten telefon nélkül? És persze, hogy ezen a reggelen kellett ennek is történnie. Hát miért ne?

Indulás előtt 10 perccel felhívtam a csajszit, akitől Anya vette a tálat. Szerencsére pont ráért, és megtudtuk beszélni, hogy a Nyugatihoz hozza ki, az nekem is megfelelt, mert ott szállok le a vonatról. Előtte emlegetett még valami sárga metrót, meg ilyen-olyan nevű megállót, de azt ne kérdezzétek, hogy pontosan mit.... HI hi hi

Anya lekísért az ajtóig, nagyon féltett szegény! Sajnáltam, de mondtam is neki, hogy hívom sokszor, és üzenek. Tudtam, hogy mennyire feszült lesz, hogy a kicsi lánya egyedül a nagy Pest városában kószál... 
A kórházban is volt dolgom, papírt intézni. Nemsokára lejár az ingyen utazási, és olyan lassan intézik, hogy próbáltam minél előbb napirendre keríteni az ügyet. És.. reménykedtem benne, halványan ugyan, hogy talán vért is vesznek.. ami már elég régen volt. (Mit tippeltek, szerintetek megszúrtak? :) 

Az egyik... (ismerősöm? barátom? ellenségem? haverom? számomra kedves személy, és én számára kedvezőtlen?) Nem tudom. Maradjunk akkor az ismerősnél.
Tehát előző este megbeszéltük, hogy akkor kijön elém a vasútállomásra, és meglátogatom őt a munkahelyén. Ennek örültem is akkor, mert legalább akkor biztos voltam benne, hogy tuti nem tévedek el vele.
1 órával előbbi vonatot ígértem neki, mint amivel el tudtam indulni. Ezt Ő már csak akkor tudta meg, mikor én az állomáshoz közeledtem. 
Felhívtam tehát, hogy akkor nemsokára indul a vonatom, remélem ott vár majd rám. Erre közli velem, hogy mivel csak később tudtam indulni, már nem tud kijönni elém.
Ott állok a peronon, közben vele telefonálok, és épp akkor siklik be a vonatom. Javasolta, hogy nézzek egy későbbi vonatot, de ezt az ötletet teljes mértékben azonnal elvetettem, mivel már a torta tálas csajjal is lebeszéltem a pontos időpontot, nem hagyhattam cserben. Kész tények elé állított, hogy döntsek: Vagy elindulok most, és nem tud kijönni elém, vagy napoljuk az egészet.
Éreztem, hogy nekem arra a vonatra fel kell szállni. Ha másért nem is, Anyáért, és az ő szeretett táljáért, amiről azóta is nagy csodálattal beszél, miszerint azon fog díszelegni a születésnapi tortám, jupí!

Az utam kellemesen telt. Leszámítva ezt a kis bökkenőt, hogy sikerülni fog-e nekem az oda jutás. Dehát biztosan. Ügyes lány vagyok én! (Ezt mondta Ő is, ami tulajdonképpen igaz, de azért rosszul esett, hogy cserbenhagyott.)

A vonatom megérkezett fél óra alatt. Szép, napos idő volt. Felhívtam a csajszit, ahogy leszálltam a vonatról, és kis keresgélés, nézelődés után megláttuk egymást, Ő egy piros autóval érkezett, a parkolóban találkoztunk. Beszélgettünk pár percet, és nagyon aranyos volt, adott egy kis útba igazítást, szóval legalább már azt tudtam, hogyan jussak el a metróhoz. 

Magam is meglepődtem aztán milyen gördülékenyen vettem az akadályt. Büszke voltam magamra. :) 
A kórházban - szokás szerint - éppen nem volt semmiféle szakorvos az osztályon. De még nővér se. 20 perc után is csak azért jött, ki mert csöngött a telefon.
Már megszoktam. Sajnáltam a bent fekvő gyerkőcöket, tudtam, és átereztem milyen rossz lehet nekik. Én is így voltam 1 éve. Szomorúsággal töltött el ez a gondolat 

A nővér nem sokat tudott intézni (csoda lett volna...), vérvételről pedig álmodni se lehetett, mert orvos nem volt, és ki tudja hány óra múlva lesz. Dehát ráérek, nem? Szerinte rá.
Szóval üljek ki kicsit... Nah, már akkor eldöntöttem, hogy én itt biztosan nem maradok, kicsit megpihentem azért a kinti padon, majd ismét jött ki a nővér.
Azt mondta ez a papír szerinte még sem lesz jó, menjek hát át a másik épületbe, ott majd jobban tudják.
Oké. Viszlát.

Kopp-kopp.
Rövid kis bevezető a problémámról a már jól ismert - és sokkal szimpibb - asszisztens nőnek.
Az orvosom nem volt (mikor van egyáltalán?), így adott időpontot augusztus közepére, szerinte akkor is ráérek majd intézkedni a papírral. 

Nagy megkönnyebbüléssel hagytam el az épületet, és örültem, hogy milyen jól vagyok. Én, egyedül ott, és intézkedem. Tavaly pedig... a szüleimmel, soványan, elesetten, betegen, nagyon nagyon rosszul.... Mindig jön jobb a rossz után, elhiszitek nekem? Nem tehettek mást! :)

Jó volt a napom/délutánom. Legalábbis nekem jó volt. Ez is egy kedves emlék marad, ahogy telik az idő. Attól, hogy mi még valamit jónak, vagy rossznak élünk meg, nem tudhatjuk a másik mit érez ezzel kapcsolatban.
Az is lehet, ami nekünk jó, az a másiknak nem az, csak annyira akarjuk, hogy az legyen, hogy nem vesszük észre, ami nyilvánvaló. 
Elfogadni, megbékélni, megbocsájtani, túl lépni... Ezek kellenek ahhoz, hogy a múlt béli emlékeink ne legyenek befolyással a jövőnkre. 
Mert bizony ami már elmúlt, az akkor még igazi, és szép (vagy éppenséggel rossz) lehetett, de azóta változott. Minden változik, és az élet megy tovább.  Vannak rossz, és vannak jó időszakok. Mindkettő kell. Csak így lehet szép az élet.
Amit még most sajnálok, lehet idővel már egyáltalán nem fogom. A sors tudja, mit miért tesz. És lehet, hogy rám valami egészen különleges, sokkal jobb vár. Csak türelemmel kell lennem, és hinni benne.... hogy eljön ez a pillanat.

Ennyit a mai napi bölcsességemről. Tehhááát... jót utaztam! Kedvet kaptam további élményekhez, és Pesthez is. Kellemes társasággal, barátokkal...
Próbálok majd hamar írni megint, mert különben még azt hiszitek, hogy eltévedtem! 

A telóm meghibásodása miatt nem tudok most fotózni egy darabig, sajnos! De azért írok, és majd osztok meg.
Mostanában olyan szomorú az idő... Most is.. El van borulva... Nincs is igazi nyár az idén.. Nem is lehet ilyen időben napozni se, meg semmi... :(  Mindegy, legalább friss a levegő! Örüljünk annak, ami van, mert aztán még ennyi se lesz! :-D


Peace & Love ♥ 

xoxo: C.

Nyár van! ♥

Sziasztok !

Rég jelentkeztem, de itt vagyok! 

Ma nagyon meleg van!:( A napocskának köszönhetően pedig 1 hónap alatt sokat barnultam! :)
Nekem nagyon fehér bőröm van... Nem szeretem annyira, mert kicsit beteges hatást kelt, de régen az úri hölgyek még napernyővel is védték a bőrüket a napsugaraktól.
Csak sajnos mostanság már divat a nagyon sötét bőr... Nah, igen, éés a szoli. 
Nem voltam még soha, de nem is igazán tervezem. Igaz, most a nyáron megfordult a fejemben, és el is sétáltam mellette, de aztán mégis meggondoltam magam. Nem egészséges... Nekünk meg főleg nem. 
A napocska sokkal többet ér, emellett kitűnő D-vitamin forrás, amit ugye nekünk különösen fontos pótolni. A melegebb hónapokban segít a napsütés, télen pedig csepp formájában ajánlott. 

Nagyon sok tervem van az idén. Nem írtam még, de egyik nagy álmom, hogy modell lehessek. Már több éve, egészen kicsi koromtól kezdve imádok pózolni, fotozkodni. :) (Sőt, azt mondják még fotogén is vagyok).
A másik pedig a tánc... már ovis koromban táncoltam a tv előtt, mikor zenét hallgattunk. Szerintem jól mozgok, és ha lehetőségem lesz rá, biztosan tovább fejlesztem.

Mostanában én is fotózok. Igaz, nincsen profi Nikon fotógépem, de azért a telómon lévő kamera is elég jó képet csinál! Néha meglepően jót...

Emellett pedig verseket, idézeteket írok. Majd folyamatosan teszek fel Nektek :) 

Lehet, hogy még az idén az is összejön, hogy készítenek rólam egy profi portfóliót. Nagyon szupi lenne... És ha már az meglenne, akkor modellmunkát is könnyebben tudnék találni. A portfólió alapfeltétel, hogy sikeresen bekerülhessen az ember ilyen helyre. Drukkoljatok :)
Ja és, majdnem mindennap tornázok. Találtam most egy tökjó kis mozgásformát, ezt csinálom meg mindennap. Sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik. Anya szerint csak ugrálok (hi-hi-hi), de mégis be kell, hogy vallja, hogy már feszesebb vagyok, és egy halvány kis kocka már körvonalazódik is a hasamon  - amihez persze még sok idő kell, hogy olyan legyen, amilyenre szeretném, de haladok - szóval igen. De sajna, ahhoz hogy ez ne csak egy halvány álom legyen, az étkezést is be kell tartani... Valamit valamiért. 
Tegnap este kenyér nélkül vacsiztam. Be kell látnom, hogy 3 főtt tojással, zöldségekkel, sajttal, és valami húsféleséggel simán jól lehet lakni. Igaz, szokatlan, de idővel ez is természetessé válik.
Már se krumplit, se tésztát nem szeretek (nagyon le is csökkentettem) enni, mert mindig nagyon felfúj, és nem jó utána a közérzetem.
Ez is szintén akarat kérdése, és mindig választhatunk! Mindig elindulhatunk a jobbik úton... 

Ha esetleg érdekel valakit, hogy mire "ugrálok", belinkelem ide:

https://www.youtube.com/watch?v=r45YhhswIdw

Először eléggé béna voltam, de most már egyre profibban csinálom! Gyakorlat teszi a mestert. :) Dugjátok be közben a fülest, vagy nyomjatok be a gépen valami ritmusos zenét, úgy sokkal jobb! (Kimondottan megörültem, hogy ilyen mozgásforma is van, mert egy időben balettozni is akartam. De ahogy nézem, a megvalósítás még nincsen teljesen elvetve ;) 

Tavaly sajnos nem voltam olyan állapotban, hogy mozogjak, edzek... Most bepótolom. Ki kell használni minden olyan napot, amikor jól érezzük magunkat! És fordítsuk értelmes dologra, amitől még egészségesebbé válhatunk. 

Vettünk ma (is) dinnyét, nagyon szeretem. Nem minden évben édes, de most kitett magáért az időjárás, és nagyon zamatos. Az idei nyár eleve esősebb, mint a múlt éviek. De nem is bánom, az is kell!

Ó, jaj! Ki ne hagyjam. 1 hete festettük az erkélyt, sárgára. Igaz, még nincs kész, mert közben elfogyott a festék, és a másik oldalra már nem is sárgát akarunk, hanem narancssárgát. 
Még a hajam is festékes lett picit! :) Én aztán nem kényeskedek, ha "lekopiiik a körömlakkoooom!! ..." :-)))))

Így most sokkal hangulatosabb lett, van kint egy kis asztal, meg székek. Délutánonként ki szoktam ülni, regényt olvasok, vagy írok, esetleg zenét hallgatok. De még hamizni is szoktunk kint. Nagyon jó friss levegőn enni. Meg úgy kb. mindent. :)

Itt egy fotó a félkész állapotról:

Még kontrollra nem jutottam el, mert azóta orvos váltásom lett, hajjajj.... Sajnos nem jobb az sem, akit most kaptam. Hát ilyen ez. De már nem sokáig kell ebben a kórházban nyüglődni. Kb. 1 év és elmehetek felnőtt kórházba, remélhetőleg jobb orvosok közé.
Tudjátok, mikor depis hangulatom van, mindig azzal nyugtatom magam, hogy lesz még jobb is... Mert miértne lehetne? Különleges vagy, és ha akarod, bármit ki tudsz hozni magadból! Csak kitartás kell!
A fájdalom megerősít, Mi jól tudjuk. Ezáltal még értékesebbek vagyunk! Bizony, nagyon. Ezt ne felejtsétek el soha
Istenkétől kívánom Nektek, hogy a szeretet legyen Veletek. Szeressenek Titeket, és Ti is szeressetek! Akkor könnyebb minden. És boldogabb. ♥ 

A szenvedés előbb-utóbb meghozza a jutalmát. Csak türelem! Erős vagy, kibírod. Aztán mikor megkapod, visszagondolsz a rossz időszakokra, és belátod, hogy még sem volt érdemtelen amiken keresztül mentél.

3 napja fotóztam ezt a gyönyörű szép szivárványt! Csodálatos... 

Ez a kép pedig 4 napja készült, egy esős napon. Másnap ihletet kaptam, és írtam mellé egy verset:

Az élet útjai

Rossz az út, amin lépkedek,
sok a szomorúság, és a félelem.
Gyenge voltam, mikor-e útnak nekivágtam,
sok volt a sár, de szivárványt is láttam.
Még mindig úton vagyok,
fájdalmaimmal együtt haladok.
Néha kisüt a nap, és boldog vagyok,
ez mindig erőt ad, és aztán újra folytathatom.
Van, hogy egyfolytában szakad az eső,
menekülnék előle, de hol van itt ernyő?
A hűvös cseppek gyémántszilánkként áztatják testem,
sorsommal szembe kell néznem.
Megállok hát, és várom a vad zuhatagot,
ha ezt kibírom, máris erősebb vagyok!
Mindig lesz két út, melyen felváltva lépdelünk,
a sötét, és a színes, amit olyannyira szeretünk.
De ez utóbbi csak akkor édes igazán,
ha előtte már tapasztaltuk, hogy milyen is az igazi,
romboló, szívfájdalmas viharkár.

Varga Cintia Anett

Még hozok majd ilyeneket, csak jöjjön az ihlet!

Próbálok többször írni, hogy ne legyen uncsi, és hogy tudjatok olvasgatni. :)

A LEGFONTOSABB:

Az életem. Imádom Őt! ♥ 

Minden jót, és szépet Nektek!

xoxo ♥ :*

C.