2014. október 3., péntek

Hello Október!

Jövő héten kontroll. Augusztus 18.-án voltam utoljára, akkor kaptam egy Dicetel nevű gyógyszert a hasmenésemre, de sajnos nem ért semmit. Voltam a tyúkfias.. izé fiastyúk utcában is, Pesten.
Anya ezúttal most nem retro tárgyat nézett ki, hanem fonalakat... rákapott a horgolásra, aminek hát mit ne mondjak, nagyon örülök. Olyan csini kis táskákat horgolt meg 1-2 hét alatt, hogy gyönyörű.. már csak a bélés hiányzik, és kész lesz! <3
Jaaa.. itt egy kép a múltkori kontrollom után, a nyugatinál:



Ez még nem az én telómmal készült.. De tegnap kattintottam párat a sajátommal:


Szerintem szép, tiszta képet csinál. :)

Az életem mostanság egy kissé zavaros lett, és felfordult... De remélem minden helyre jön... Reménykedem.

Xoxo! 

2014. szeptember 25., csütörtök

Okos meglepi..

Sziasztoook !

Szeretném Veletek megosztani az örömömet! :)
Ugye, mint írtam is pár blogbejegyzésemmel ezelőtt: elromlott a telefonom...
... Azt hittem megtudják szervizelni, de olyan sok mindent kellett volna benne cserélni, hogy jobban megérte inkább egy másikat választani... Ha már ígyis-úgyis szerződve vagyunk a T-mobile-nál, tök mindegy, hogy egy hibásra fizetjük a havi díjat, vagy egy újra..

Nos tehát elkezdtem keresgélni... Szimpi volt első körben a Nokia is, no meg a Sonyk is... e kettő közül viszont biztos: A Sony mégiscsak jobb.
Anyának tetszik a Sony Xperia M.. ,de én még mindig a Samsungokhoz ragaszkodtam, az én kis szeretett telóm is Samsung volt...

Szóval mától tulajdonosa vagyok a Samsung Galaxy S4 - nek ! :-)

Pár órája ismerjük csak egymást, de szerintem máris megszokta a társaságomat... Mindenesetre nekem bejön... Hihih
Nagyon örülök, hogy végre fotózhatok! Erre vártam már vagy 2 hónapja!
Ez pedig azt jelenti, hogy Ti is örülhettek... Mert nem fogok ám fukarkodni a képes-megosztásokkal :-)




2014. augusztus 26., kedd

Ez a nyár is elszaladt...

Augusztus vége van...
.... Mindjárt itt a suliii... ,meló :-)

Képzeljétek, tegnap volt pontosan 1 hete, hogy ismét voltam Pesten. Kontrollon is. Majd mesélek valamelyik nap... Lehet már holnap!

Jaj, tegnap nagyon rosszul voltam délután...

Kb. félévente, ha eszek hamburgert, de szerintem a tegnapi eset után nő ez még több időre is... Vagy max. csak házit, de egy darabig biztos azt sem, mert most eléggé elment az étvágyam tőle!
Visszajött.... :-( Pedig jól esett...
Nagyon vigyázzatok az ilyen kajákkal, éttermekkel, gyorsétkezdékkel ! Mindent megtesznek azért, hogy nyereségük legyen abból, amit Ők már kidobnának...
Egyébként is ritkán eszek ilyen ételeket, de tegnap kifejezetten megkívántam. Nem kellett volna...
Néha nem tudok parancsolni magamnak..

... Úgyhogy tegnap kicsit szomorú voltam, hogy mindig van valami bajom...
Le is gyengültem picit, úgyhogy úgy döntöttem ma korábban lefekszek, és szerintem be is alszok.

De ettől függetlenül vannak szép dolgok is az életben... A rossz után mindig jön valami jó, ezt ne feledjétek! :-)

Nah... folyt.kövii.

Szépséges álmokat, jó éjszakát 

C. 






2014. augusztus 3., vasárnap

Álom, vagy valóság...


Most itt az elején szeretném leszögezni, hogy nem bolondultam meg, csupán csak... az álmok néha furcsaságokat tudnak produkálni : D 

Elég szakaszos alvásom volt az éjjel... Estefelé elnyomott az álom már 9 óra körül, ami nagyon érdekes, mert sosem szoktam ilyen tájt még álmosodni... Küzdöttem, hogy ki tudjam kicsit későbbre tolni, mert biztos voltam benne, hogy ha 9kor alszom, akkor reggelig még tuti felébredek. És így is lett... 11 körül felébredtem, nagyon melegem volt... (4.-en lakom, és nyáron, főleg eső után borzasztóan fülledt tud lenni a levegő... De jó is lenne egy kis családi ház ! ...)
No, és aztán jártam egyet a lakásban, nem sokkal utána megint visszaaludtam... hajnal 3 óra felé ismét felébredtem! :D Addigra azért már kicsit kellemesebb lett az idő, Anya is fent volt még (keresztszemes újságokat böngészett - Fürge ujjak - , ez is mániája, a retro cuccok gyűjtése mellett...)
Jaj, a retroságok... Felnézek a levelezésembe és látom, hogy mit intézkedik mindig... Most például egy kacat csomagot akart átvenni Pesten, kacatokért cserébe... De aztán átbeszéltük, hogy az ilyenek felejtősek. Egyébként, igen.. be kell, hogy valljam, sok szép dolgot vett már meg, ami aztán nekem is nagyon megtetszett... A konyhánkban például nagyon szép porcelánok vannak, pöttyös kávéskészlet, régi fűszertartó, stb.. Mikor mutogatta, hogy ezt meg azt megveszi nem nagyon rajongtam érte, de mikor már itt van, és elrendezzük őket, akkor már nekem is bejön. :-) 

Sok dologgal úgy vagyunk egyébként, hogy mutogatja nekem Anya: 

 - Nézd csak, ehhez mit szólsz ? 
 - Hát nem tudom, nem tetszik

 ... Pár nappal később..

 - Nah, ezt mégis megveszem, hidd el nagyon szép lesz
 - Jaj, tényleg jó... Igen, vedd meg ! 

Szóval így segít ráeszmélni, hogy tényleg jó az ízlése! (na, meg az enyém is...)

És akkor ott tartottam, hogy elkezdtünk főtt kukoricát enni, mivel én alvás előtt nem vacsiztam - nem voltam éhes.. -, és nagyon jól esett. Különösebben nincsen bajom tőle, bár egy kicsit felfújt, azt hiszem... De néha belefér. 
Mondjuk azért lehet, hogy a hajnali étkezések nem a legjobbak, dehát akkor kell enni, amikor az ember éhes, és amit kíván :-) Szerencsére azért ilyen nem sűrűn van.

Na most akkor már gondolkodtok, hogy ezek alapján miért is lennék bolond, mi? :-)))

4 óra felé visszaaludtam még, és valószínűleg akkor álmodhattam, amire reggel még jól emlékeztem. Valamennyire még most is.

Az orvosommal álmodtam... Bár, én már nem is tudom, hogy az orvosom-e, vagy sem, vagy egyáltalán van-e jelenleg orvosom...
Bonyolult egy történet, még én sem értem, akkor nem hogy Ti... Röviden annyi, hogy egy férfi gasztrósom van (volt?) már jó pár éve, de mióta ig. helyettes lett, már nem nagyon vizsgál... Ezért IS kértük az orvos váltást, de a másik gasztrós doki (a másik épületben) meg nem akar elvállalni... Ez is furcsa egyébként. Szóval, most valami doktornőnek lettem a betege, elvileg.

Múlt pénteken voltam ugye, időpontot is adtak - nem a doktornőhöz, hanem a dokihoz.. -, csak azt nem tudom, hogy vajon Ő erről akkor most tud? Vagy majd lecsesz, hogy hogy merek mégis őhozzá vissza menni, ha már másik orvost kértem? 

Nagyon komplikált ügy... Ezért én már keresgéltem, találtam is a tavasszal még egy tök szimpi orvost, csak az a baj, hogy Kecskeméten van.  
Írtam is neki levelet, nagyon kedvesen visszaválaszolt - ellentétben az én orvosommal, akinek a titkárnője (?)  még le is cseszett, hogy hogy merek én írni... -, és mondta, hogy fogad, csak beszéljünk meg egy időpontot, és döntsem el, hogy megéri-e nekem a sok utazás egy vizsgálatért.
Szerintem jobban megérné utazni valamivel többet, egy jó orvosért, mint kevesebbet olyan orvosokért, akiknél még az is bizonytalan, hogy megvizsgálnak-e....

No, és úgy tűnik, hogy a tudatalattim is érzékeli a döntésképtelenségemet, ezért még éjjel, álmomban is foglalkoztat a dolog :-)
Nehéz ezt úgy leírni, hogy ne nevessetek ki, vagy ne nézzetek dilisnek :-D 
Deee...szóval, beszélgettünk, ültem vele szemben, és sokkal ráncosabb volt, már öregebb, meggyötörtebb. És sírt.. Mondta, hogy sajnálja ami velem történt tavaly, és hogy mennyit szenvedtem... (Ekkor olyan furcsa érzés kavargott bennem, alvás közben, hogy kérdeztem magamtól.. Megbánja bűneit? Pont most amikor orvost akarok váltani? :-D Most akkor mit csináljak?)
Murphy törvénye, hogy egy ideig nem keres a kutya se, majd pedig egyszerre többen is. És ez így van párkapcsolatban is, gondokkal is, meg úgy mindennel.

De nem alapozhatok egy álomra. Nyilván, az orvosom nem bánta meg bűneit, és nincsen lelkiismeret furdalása az miatt, hogy lehetséges, hogy miatta kerültem tavaly oda, ahova... Valószínűleg teljesen hidegen hagyja a dolog.

Én hiszek az ilyen ezoterikus dolgokban, és ilyenek után is keresem a jeleket... Aztán lehet, hogy semmi köze hozzá, de mégis.. Lehet, hogy az élet pont akkor akar nekünk üzenni, amikor nem is sejtenénk.. 

Naháát... képzeljétek el, mikor nekiálltam írni, arra számítottam, hogy pár sorban el tudom mondani, amit akarok, de mindig eszembe jut még valami, amit muszáj megosztanom... Nem egy valaki mondta már, hogy milyen sokat tudok beszélni, és hogy fogjam már be! 

Tanulság: Az élet mindig két (vagy több) lehetőséget ad, és nekünk választanunk kell. Szerencse kérdése, vagy éppen a sorsszerűség előre eldöntött lépései alapján ( a sorsunk előre meg van írva ) az útkereszteződéseknél mindig rájövünk, hogy jó úton indultunk el, avagy sem. 
Mindig választatnunk kell, minden nap, akár minden órában, percben. Mi alakítjuk az életünket, mi döntünk gondolataink, érzéseink, hozzáállásaink felett! Csak rajtunk múlik...

Kívánom, hogy a Ti döntéseitek meghozzák számotokra a sikert, békét, és boldogságot! 

(közben a nap is kisütött, reggel még esett... ilyen egy időjárást!)

Jaj, most még az jutott eszembe a blogbejegyzésem címéről, hogy van egy ilyen szám, Sláger Tibótól is ! Hi hi hi... Anyának nagyon bejön a hapsi :-) Hát igen, nem rossz... 


Nah, fogjátok le a kezemet, mert annyit írok, hogy a későbbiekben nem lesz majd miről ! (Hát ez egyébként aligha elképzelhető... ;)

Peace & Love ♥ 

xoxo: C.




2014. július 31., csütörtök

Megadni a lehetőséget az eltévedésre, vagy el sem indulni...

Szeretném Veletek megosztani a múlt hét pénteki kis felfedező kalandtúrámat. Tudni kell rólam, hogy Pesttől pár km-re lakom, egy kisebb városban, így aztán nem nagyon járok arrafelé. Főleg nem egyedül. 
A sok utca, aluljáró, elkanyarodás, itt felmegyünk, itt arra szállunk fel, ott ez erre visz, az meg amarra, ajajj... Azt hiszem még akkor is gondot jelentene ez nekem, ha ott laknék. Bár, akkor biztosan sokkal gyorsabban, és hatékonyabban menne az eligazodás egy idő után. Dehát így is van kis, aranyos pici szám, és szerencsére vannak rutinos Pestbéli lakosok, akik tudják, hogy merrefelé is mutassák az utat ennek a szerencsétlen eltévedésre hajlamos kisvárosi lánynak.

Tehát a történetem egy átlagos, nagyon korán ébredező reggelen kezdődik... Túl korán.
Nekem az a mániám, hogy mindig reggel szeretek hajat mosni. Sokkal jobb érzés frissen mosott hajjal elindulni bárhova is, minthogy este mossam meg, és aztán jól el is alszom reggelre.
Ennek a "jó" szokásomnak viszont az a hátránya, hogy álmos maradok. Illetve, álmosabb.
Hosszú a hajam, ezért nem megy olyan hipp-hopp a dolog, mint a férfiaknál akik csak átsimogatják pár centis sörényüket, és megszárad nekik egy-két perc alatt. (Ó, mondtam már, hogy milyen jó a férfiaknak, a nőkkel ellentétben, akiknek annyi szenvedésen, és babrán kell átesniük nap, mint nap? Gondolok itt pl. a gyantázásra, ami nem a legkellemesebb feladat, de hát szeretnénk selymes tapintású lábakat, mi nők. A férfiaknál persze minél szőrösebb, annál szexibb...)
Tehát. A reggel. Mikor is keltem? 6 körül. Annyi ideig el tudok szórakozni, hogy az nem igaz. Ezen javítanom kéne. Nem tudom hogyan, de akarok.
Busszal terveztem menni a Városkapuig, de aztán rájöttem, hogy a vonat mégis csak jobb lesz. Kényelmesebb, gyorsabb, pontosabb.
Anya előző nap este elkezdte rágni a fülemet, hogy hát vett a neten egy tortatálat, és nagyon szeretné, NAGYON. Hozzam el neki, ha úgyis megyek. Én, mint rutinos pesti turista, ugyan, hát no problem! 

Általában, ha én menni készülök valahová, mindig történik valami, ami megakadályozza az elindulásomat, vagy legalábbis akarná, vagy csak részben, vagy valahogyan.
Már ébredés után vártam a pillanatot, hogy vajon mi fog történni, ami az utamba állhatna. Esni nem esett, villámcsapás nem sújthatott le. Tömegközlekedés rendben volt, nem tört ki világháború. A csapból folyt víz, és még én is időben fel tudtam kelni. 

Hajmosás után vagyok, éppen törcsizem a vizes tincseimet, amikor egyszer csak magától elkezd pittyegni a telefonom. 
Próbálok rajta nyomni ezt-azt. Semmi. Kikapcsolom, aztán be, akkor valami hibát ír ki a rendszerében, de továbbra is tudom használni, ha eljátszom ezt a ki-be kapcsolgatást.
Kicsit para is volt, hogy mi lesz ha még így sem fog menni, és akkor mit csinálok én egyedül, Pesten telefon nélkül? És persze, hogy ezen a reggelen kellett ennek is történnie. Hát miért ne?

Indulás előtt 10 perccel felhívtam a csajszit, akitől Anya vette a tálat. Szerencsére pont ráért, és megtudtuk beszélni, hogy a Nyugatihoz hozza ki, az nekem is megfelelt, mert ott szállok le a vonatról. Előtte emlegetett még valami sárga metrót, meg ilyen-olyan nevű megállót, de azt ne kérdezzétek, hogy pontosan mit.... HI hi hi

Anya lekísért az ajtóig, nagyon féltett szegény! Sajnáltam, de mondtam is neki, hogy hívom sokszor, és üzenek. Tudtam, hogy mennyire feszült lesz, hogy a kicsi lánya egyedül a nagy Pest városában kószál... 
A kórházban is volt dolgom, papírt intézni. Nemsokára lejár az ingyen utazási, és olyan lassan intézik, hogy próbáltam minél előbb napirendre keríteni az ügyet. És.. reménykedtem benne, halványan ugyan, hogy talán vért is vesznek.. ami már elég régen volt. (Mit tippeltek, szerintetek megszúrtak? :) 

Az egyik... (ismerősöm? barátom? ellenségem? haverom? számomra kedves személy, és én számára kedvezőtlen?) Nem tudom. Maradjunk akkor az ismerősnél.
Tehát előző este megbeszéltük, hogy akkor kijön elém a vasútállomásra, és meglátogatom őt a munkahelyén. Ennek örültem is akkor, mert legalább akkor biztos voltam benne, hogy tuti nem tévedek el vele.
1 órával előbbi vonatot ígértem neki, mint amivel el tudtam indulni. Ezt Ő már csak akkor tudta meg, mikor én az állomáshoz közeledtem. 
Felhívtam tehát, hogy akkor nemsokára indul a vonatom, remélem ott vár majd rám. Erre közli velem, hogy mivel csak később tudtam indulni, már nem tud kijönni elém.
Ott állok a peronon, közben vele telefonálok, és épp akkor siklik be a vonatom. Javasolta, hogy nézzek egy későbbi vonatot, de ezt az ötletet teljes mértékben azonnal elvetettem, mivel már a torta tálas csajjal is lebeszéltem a pontos időpontot, nem hagyhattam cserben. Kész tények elé állított, hogy döntsek: Vagy elindulok most, és nem tud kijönni elém, vagy napoljuk az egészet.
Éreztem, hogy nekem arra a vonatra fel kell szállni. Ha másért nem is, Anyáért, és az ő szeretett táljáért, amiről azóta is nagy csodálattal beszél, miszerint azon fog díszelegni a születésnapi tortám, jupí!

Az utam kellemesen telt. Leszámítva ezt a kis bökkenőt, hogy sikerülni fog-e nekem az oda jutás. Dehát biztosan. Ügyes lány vagyok én! (Ezt mondta Ő is, ami tulajdonképpen igaz, de azért rosszul esett, hogy cserbenhagyott.)

A vonatom megérkezett fél óra alatt. Szép, napos idő volt. Felhívtam a csajszit, ahogy leszálltam a vonatról, és kis keresgélés, nézelődés után megláttuk egymást, Ő egy piros autóval érkezett, a parkolóban találkoztunk. Beszélgettünk pár percet, és nagyon aranyos volt, adott egy kis útba igazítást, szóval legalább már azt tudtam, hogyan jussak el a metróhoz. 

Magam is meglepődtem aztán milyen gördülékenyen vettem az akadályt. Büszke voltam magamra. :) 
A kórházban - szokás szerint - éppen nem volt semmiféle szakorvos az osztályon. De még nővér se. 20 perc után is csak azért jött, ki mert csöngött a telefon.
Már megszoktam. Sajnáltam a bent fekvő gyerkőcöket, tudtam, és átereztem milyen rossz lehet nekik. Én is így voltam 1 éve. Szomorúsággal töltött el ez a gondolat 

A nővér nem sokat tudott intézni (csoda lett volna...), vérvételről pedig álmodni se lehetett, mert orvos nem volt, és ki tudja hány óra múlva lesz. Dehát ráérek, nem? Szerinte rá.
Szóval üljek ki kicsit... Nah, már akkor eldöntöttem, hogy én itt biztosan nem maradok, kicsit megpihentem azért a kinti padon, majd ismét jött ki a nővér.
Azt mondta ez a papír szerinte még sem lesz jó, menjek hát át a másik épületbe, ott majd jobban tudják.
Oké. Viszlát.

Kopp-kopp.
Rövid kis bevezető a problémámról a már jól ismert - és sokkal szimpibb - asszisztens nőnek.
Az orvosom nem volt (mikor van egyáltalán?), így adott időpontot augusztus közepére, szerinte akkor is ráérek majd intézkedni a papírral. 

Nagy megkönnyebbüléssel hagytam el az épületet, és örültem, hogy milyen jól vagyok. Én, egyedül ott, és intézkedem. Tavaly pedig... a szüleimmel, soványan, elesetten, betegen, nagyon nagyon rosszul.... Mindig jön jobb a rossz után, elhiszitek nekem? Nem tehettek mást! :)

Jó volt a napom/délutánom. Legalábbis nekem jó volt. Ez is egy kedves emlék marad, ahogy telik az idő. Attól, hogy mi még valamit jónak, vagy rossznak élünk meg, nem tudhatjuk a másik mit érez ezzel kapcsolatban.
Az is lehet, ami nekünk jó, az a másiknak nem az, csak annyira akarjuk, hogy az legyen, hogy nem vesszük észre, ami nyilvánvaló. 
Elfogadni, megbékélni, megbocsájtani, túl lépni... Ezek kellenek ahhoz, hogy a múlt béli emlékeink ne legyenek befolyással a jövőnkre. 
Mert bizony ami már elmúlt, az akkor még igazi, és szép (vagy éppenséggel rossz) lehetett, de azóta változott. Minden változik, és az élet megy tovább.  Vannak rossz, és vannak jó időszakok. Mindkettő kell. Csak így lehet szép az élet.
Amit még most sajnálok, lehet idővel már egyáltalán nem fogom. A sors tudja, mit miért tesz. És lehet, hogy rám valami egészen különleges, sokkal jobb vár. Csak türelemmel kell lennem, és hinni benne.... hogy eljön ez a pillanat.

Ennyit a mai napi bölcsességemről. Tehhááát... jót utaztam! Kedvet kaptam további élményekhez, és Pesthez is. Kellemes társasággal, barátokkal...
Próbálok majd hamar írni megint, mert különben még azt hiszitek, hogy eltévedtem! 

A telóm meghibásodása miatt nem tudok most fotózni egy darabig, sajnos! De azért írok, és majd osztok meg.
Mostanában olyan szomorú az idő... Most is.. El van borulva... Nincs is igazi nyár az idén.. Nem is lehet ilyen időben napozni se, meg semmi... :(  Mindegy, legalább friss a levegő! Örüljünk annak, ami van, mert aztán még ennyi se lesz! :-D


Peace & Love ♥ 

xoxo: C.



2014. július 16., szerda

Nyár van! ♥

Sziasztok !

Rég jelentkeztem, de itt vagyok! 

Ma nagyon meleg van!:( A napocskának köszönhetően pedig 1 hónap alatt sokat barnultam! :)
Nekem nagyon fehér bőröm van... Nem szeretem annyira, mert kicsit beteges hatást kelt, de régen az úri hölgyek még napernyővel is védték a bőrüket a napsugaraktól.
Csak sajnos mostanság már divat a nagyon sötét bőr... Nah, igen, éés a szoli. 
Nem voltam még soha, de nem is igazán tervezem. Igaz, most a nyáron megfordult a fejemben, és el is sétáltam mellette, de aztán mégis meggondoltam magam. Nem egészséges... Nekünk meg főleg nem. 
A napocska sokkal többet ér, emellett kitűnő D-vitamin forrás, amit ugye nekünk különösen fontos pótolni. A melegebb hónapokban segít a napsütés, télen pedig csepp formájában ajánlott. 

Nagyon sok tervem van az idén. Nem írtam még, de egyik nagy álmom, hogy modell lehessek. Már több éve, egészen kicsi koromtól kezdve imádok pózolni, fotozkodni. :) (Sőt, azt mondják még fotogén is vagyok).
A másik pedig a tánc... már ovis koromban táncoltam a tv előtt, mikor zenét hallgattunk. Szerintem jól mozgok, és ha lehetőségem lesz rá, biztosan tovább fejlesztem.

Mostanában én is fotózok. Igaz, nincsen profi Nikon fotógépem, de azért a telómon lévő kamera is elég jó képet csinál! Néha meglepően jót...

Emellett pedig verseket, idézeteket írok. Majd folyamatosan teszek fel Nektek :) 

Lehet, hogy még az idén az is összejön, hogy készítenek rólam egy profi portfóliót. Nagyon szupi lenne... És ha már az meglenne, akkor modellmunkát is könnyebben tudnék találni. A portfólió alapfeltétel, hogy sikeresen bekerülhessen az ember ilyen helyre. Drukkoljatok :)
Ja és, majdnem mindennap tornázok. Találtam most egy tökjó kis mozgásformát, ezt csinálom meg mindennap. Sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik. Anya szerint csak ugrálok (hi-hi-hi), de mégis be kell, hogy vallja, hogy már feszesebb vagyok, és egy halvány kis kocka már körvonalazódik is a hasamon  - amihez persze még sok idő kell, hogy olyan legyen, amilyenre szeretném, de haladok - szóval igen. De sajna, ahhoz hogy ez ne csak egy halvány álom legyen, az étkezést is be kell tartani... Valamit valamiért. 
Tegnap este kenyér nélkül vacsiztam. Be kell látnom, hogy 3 főtt tojással, zöldségekkel, sajttal, és valami húsféleséggel simán jól lehet lakni. Igaz, szokatlan, de idővel ez is természetessé válik.
Már se krumplit, se tésztát nem szeretek (nagyon le is csökkentettem) enni, mert mindig nagyon felfúj, és nem jó utána a közérzetem.
Ez is szintén akarat kérdése, és mindig választhatunk! Mindig elindulhatunk a jobbik úton... 

Ha esetleg érdekel valakit, hogy mire "ugrálok", belinkelem ide:

https://www.youtube.com/watch?v=r45YhhswIdw

Először eléggé béna voltam, de most már egyre profibban csinálom! Gyakorlat teszi a mestert. :) Dugjátok be közben a fülest, vagy nyomjatok be a gépen valami ritmusos zenét, úgy sokkal jobb! (Kimondottan megörültem, hogy ilyen mozgásforma is van, mert egy időben balettozni is akartam. De ahogy nézem, a megvalósítás még nincsen teljesen elvetve ;) 

Tavaly sajnos nem voltam olyan állapotban, hogy mozogjak, edzek... Most bepótolom. Ki kell használni minden olyan napot, amikor jól érezzük magunkat! És fordítsuk értelmes dologra, amitől még egészségesebbé válhatunk. 

Vettünk ma (is) dinnyét, nagyon szeretem. Nem minden évben édes, de most kitett magáért az időjárás, és nagyon zamatos. Az idei nyár eleve esősebb, mint a múlt éviek. De nem is bánom, az is kell!

Ó, jaj! Ki ne hagyjam. 1 hete festettük az erkélyt, sárgára. Igaz, még nincs kész, mert közben elfogyott a festék, és a másik oldalra már nem is sárgát akarunk, hanem narancssárgát. 
Még a hajam is festékes lett picit! :) Én aztán nem kényeskedek, ha "lekopiiik a körömlakkoooom!! ..." :-)))))

Így most sokkal hangulatosabb lett, van kint egy kis asztal, meg székek. Délutánonként ki szoktam ülni, regényt olvasok, vagy írok, esetleg zenét hallgatok. De még hamizni is szoktunk kint. Nagyon jó friss levegőn enni. Meg úgy kb. mindent. :)

Itt egy fotó a félkész állapotról:





Még kontrollra nem jutottam el, mert azóta orvos váltásom lett, hajjajj.... Sajnos nem jobb az sem, akit most kaptam. Hát ilyen ez. De már nem sokáig kell ebben a kórházban nyüglődni. Kb. 1 év és elmehetek felnőtt kórházba, remélhetőleg jobb orvosok közé.
Tudjátok, mikor depis hangulatom van, mindig azzal nyugtatom magam, hogy lesz még jobb is... Mert miértne lehetne? Különleges vagy, és ha akarod, bármit ki tudsz hozni magadból! Csak kitartás kell!
A fájdalom megerősít, Mi jól tudjuk. Ezáltal még értékesebbek vagyunk! Bizony, nagyon. Ezt ne felejtsétek el soha
Istenkétől kívánom Nektek, hogy a szeretet legyen Veletek. Szeressenek Titeket, és Ti is szeressetek! Akkor könnyebb minden. És boldogabb. ♥ 

A szenvedés előbb-utóbb meghozza a jutalmát. Csak türelem! Erős vagy, kibírod. Aztán mikor megkapod, visszagondolsz a rossz időszakokra, és belátod, hogy még sem volt érdemtelen amiken keresztül mentél.



3 napja fotóztam ezt a gyönyörű szép szivárványt! Csodálatos... 



Ez a kép pedig 4 napja készült, egy esős napon. Másnap ihletet kaptam, és írtam mellé egy verset:

Az élet útjai

Rossz az út, amin lépkedek,
sok a szomorúság, és a félelem.
Gyenge voltam, mikor-e útnak nekivágtam,
sok volt a sár, de szivárványt is láttam.
Még mindig úton vagyok,
fájdalmaimmal együtt haladok.
Néha kisüt a nap, és boldog vagyok,
ez mindig erőt ad, és aztán újra folytathatom.
Van, hogy egyfolytában szakad az eső,
menekülnék előle, de hol van itt ernyő?
A hűvös cseppek gyémántszilánkként áztatják testem,
sorsommal szembe kell néznem.
Megállok hát, és várom a vad zuhatagot,
ha ezt kibírom, máris erősebb vagyok!
Mindig lesz két út, melyen felváltva lépdelünk,
a sötét, és a színes, amit olyannyira szeretünk.
De ez utóbbi csak akkor édes igazán,
ha előtte már tapasztaltuk, hogy milyen is az igazi,
romboló, szívfájdalmas viharkár.

Varga Cintia Anett



Még hozok majd ilyeneket, csak jöjjön az ihlet!

Próbálok többször írni, hogy ne legyen uncsi, és hogy tudjatok olvasgatni. :)

A LEGFONTOSABB:


Az életem. Imádom Őt! ♥ 

Minden jót, és szépet Nektek!

xoxo ♥ :*

C.

2014. június 8., vasárnap

A tavalyi névnapi "ajándékom"... Nah és persze az idei !! :-)

Sziasztok!

Megosztanék Veletek még egy fontos eseményt... egy sorsdöntő napot, ami pontosan tegnap volt egy éve (június 7.).
A műtét napja volt ez.. az a nap amit már május végén annyira vártam... Túl akartam lenni minden szenvedésen...
Sokszor elgondolkodok rajta, hogy hogyan is bírtam én ki fél éven át, egyre erősödő tünetekkel... Kész büszkeség, hogy nem kerültem pszichiátriára, de komolyan.
Sokan ráfogják a betegséget az idegeskedésre, stresszre, pánikbetegségekre... De ez egy rossz irány.
Míg az emberről azt hiszik, hogy hülye, addigra már rég kéne valamit tenni a gyulladt bélszakaszokkal...
Mikor visszagondolok ezekre az időkre, mindig fáj a szívem... összeszorul, és vérzik.

Tavaly tudatosult bennem azt hiszem a legjobban, hogy a világon semmi, de semmi sem számít, csak az, hogy szeress, és hogy szeressenek. Hogy fontos legyél valakinek... És még ha rossz élethelyzetben is vagy, a lényeg az, hogy melletted legyen, és fogja a kezedet. Mert minden rossz, fájdalom sokkal elviselhetőbb, ha a szeretteid veled vannak.


A reménytelenség a legrosszabb... Mikor nem vagy biztos saját magadban, és kételkedsz abban, hogy vajon végig tudod e csinálni...

Alig aludtunk valamit azon az éjjel, Édesanyám is ott volt velem, mint mindig is, amikor csak tudott. Nem is tudom, hogy bírtam volna ott ki nélküle. Ő azért maradt, mert úgysem tudott volna nyugodtan megmaradni otthon nélkülem, én meg azért voltam bűntudattal, hogy szegény még pihenni sem nagyon tudott, sőt enni sem az idegességtől. Ez akkor sem lett volna másképp, ha nincsen ott velem, szóval így ketten erősítettük egymást.
Az igazi, feltétlen szeretet, mikor kérés nélkül is ott van veled, akit a világon a legjobban szeretsz!!
Sosem felejtem el. Fordított esetben valószínűleg biztosan én is ott lettem volna Vele, gyorsan esetleg hazaugrottam volna valami finomat főzni, erőmet nem sajnálva, csak hogy Neki jobb legyen.
De remélem ilyenre nem kerül sor, és a tavalyira sem még egyszer...

Eljött a reggel. A nővér 5-6 körül ébresztett, a beöntés miatt. Hát, gondolhatjátok... gyulladt béllel, hetek óta kiéhezve és alig állva a lábamon ezek nagyon fájtak. És nem csak a szó szoros értelmében.
Azon a reggelen együtt ébredtünk Anyával idegesen, és kialvatlanul. Utoljára volt heg mentes a hasam... Le is fotóztam..
A beöntés után 'gyorsan' - hát már amennyire tudtam menni - letusoltam, hajat mostam... kicsit ki is sminkeltem magam, nah ezt kapjátok ki :))
Szépen akartam mutatni... Ilyenhez volt lelkierőm, háát... nem is tudom már hogyan maradt még ennyi is.
Készítettünk Anyával pár közös fotót. Nem sikerültek valami jól, hiszen letagadhatatlan, rá volt írva az arcunkra minden. De emléknek szántam. Mondjuk az ilyen rossz élmények előtti képek nem biztos, hogy mindig szerencsések...
Tehát megvoltak a fotók, és már hallatszott is a folyosóról, hogy tolnak valamit.
Egy erőset dobbant a szívem, és nagyon izgultam... Nem féltem.
Mielőtt ráfeküdtem az ágyra, megöleltem Anyát.
Belém nyomták a nyugtatót, és azonnal hatott... Lezsibbadtam ahogy toltak a műtő felé... Egészen az ajtóig jött velünk Anya.
Bár erre már nem emlékszem, de mielőtt betoltak a műtőbe még mondtam Anyának, hogy "szeretlek!"... Tudat alatt, egy jó erős kis koktéllal lenyugtatva is érzi az ember a szeretetet!!!

Na és ami ott bent történt, arról sajnos nem tudok tájékoztatást adni, ne haragudjatok :D

Kb. 2 órát alcsizhattam, és átvittek az intenzívre... Furcsa érzés volt ébredezni. Mintha a testemen kívül lettem volna... talán ilyen az, ha valaki beszív??? Nem tudom, nem drogozok. De jó érzés volt az biztos!!
Tele voltam csövekkel, pittyegtek a gépek... Mikor már Anya is bejöhetett valahogy kipattant a szemem.. Nem voltam már álmos.. ez olyan 3-4 körül lehetett.
Nem mondtak semmi jót a dokik. Össze voltak tapadva a beleim, így nem is tudtak sokat kivágni.
A sebész azt javasolta, hogy próbáljuk meg pár hónap múlva. Addig meg kitartok így...
Sajnos nem sokáig lehetett velem, mert az intenzíven csak este 6ig lehet tartózkodni, utána már nincsen látogatás.
Szomorú voltam, hogy ilyen hamar mennie kellett... Teljesen egyedül voltam a szobában.. Magányosan. Mozogni nem tudtam, egyrészt a csövek miatt, másrészt ugye azért fájt a hasam is.
Mielőtt elment Anya, megbeszéltük, hogy majd felhívom telefonon.
Teltek az órák, este 9-10. Nem hívtam. Nagyon le voltam nyugtatva, és egész éjjel hánytam... Aludni nem tudtam, csak tengődtem. A telefont sem bírtam a kezembe venni, pedig nagyon akartam tudatni Anyával, hogy minden rendben, de beszélni sem bírtam.
Késő este felhívott. Aggódott... Szegény, nem győztem nyugtatni.

Hajnalban jöttek az ügyeletes dokik miszerint vért kell kapjak, mert olyan alacsony a vasam, ha nem adnak, akkor még 2 hétig is ott pihengethetek. Nagyon féltem tőle... Úgy látszik nem bíztam bennük annyira.. Végül aztán hosszas hadakozáson árán mégiscsak be kellett adnom a derekam.
Pedig még Anya is győzködte őket, de hiába..

2 napot töltöttem az intenzíven. Péntek délutántól, vasárnap reggelig.
Átmentünk a sebészetre, ott már valamivel nyugodtabb volt a légkör, nem voltak csipogó gépek, és aranyosak voltak a nővérkék is.
Ott sem javult a helyzet. Ugyanúgy hánytam. De míg az intenzíven jött is valami, itt már csak ingerelt.
De ugyan mi jött volna, ha nem volt bennem semmi?
3 napig nem ihattam, és 4-5 napig nem ehettem. Az ivást betartottam, az evéssel meg csak annyit csaltam, hogy pépes helyett tejfölös zsömi belet ettem, na meg egy kis fincsi héját... hmmm..... Húha, el ne áruljatok!
Furcsa érzés volt... Akkor már vagy hetek óta nem is ettem, csak ittam... Annyira be volt szűkülve, hogy minden kijött..

A sebészeten egy napot töltöttünk. További "nyaralásunkat" a gastroenterológián folytattuk. Nah hát az se volt semmi.
Milyen rosszindulatú emberek vannak! Erről majd még mesélek a későbbiekben.
Össz-vissz 1 hét volt az egész. Két hét múlva volt a varratszedés.. Köldöktől lefelé több mint 10cm-es heg. Hát sajnos nem a legszebb munka... :(

Az út felénél voltam. 32-3 kilósan engedtek el, és megkezdődött a lábadozásom. Hazafelé menet bementünk egy cukiba és Anya azt mondta, hogy azt vehetek amit csak kívánok!
Mondani se kell, mint egy kisgyerek a fagyinak, úgy örültem!
Somlói, feketeerdő torta, krémes... hajjajj... Istenem, de nagy öröm is volt ez nekem! Újra ehettem.. Hónapokon keresztül semmi ilyet nem tudtam, és nem is kívántam.
De ahogy hazaértünk, egyre éhesebb lettem. Jó volt újra érezni az ízeket.
Imádok enni, és sajnos sokat kellett koplalnom..

Az ember csak akkor értékeli igazán a dolgokat, ha elveszik tőle, és újra megkaphatja.
Akkor válik valami fontossá, ha megvonják tőlünk. És akkor akarunk valamit a legjobban, ha az tilos.

Hát ez volt a tavalyi névnapom utáni nap.

Az idei viszont nagyon szép volt!



Édesanyám reggel ezzel a gyönyörű rózsacsokorral lepett meg! Na és ezzel a nagyon szép, finom tortával! Hát lehet így fogyókúrázni?! :) Bár, nincs is rá szükségem szerencsére.
Az óra pedig külön meglepetés volt, imádom!

Beillesztenék még egy saját gondolatot, amit 2 napja írtam.



Szeretet.

A szeretet ami mindennél többet ér a világon! Egyik ajándék, még a leggyönyörűbb tárgy sem ér annyit, mint egy igazi érzés. Mert ha nincs szeretet, akkor hiába vannak értékes, és szép holmik, a szív attól még magányos, üres és kopár marad…
Vehetsz bármit pénzért, de mind semmit sem ér, ha nincs kivel megoszd az örömödet. Ha nincs kivel nevess… Ha nincs melletted akit ölelhetsz, akihez szólhatsz kedves szavakat…
Szeretni akkor is tudsz, ha szegény vagy… Ha szeretsz, a szíved meggazdagodik… Virágba borul.
De a virág is elhervad, ha nem öntözik, gondozzák! Ezért kell mindig éreztetni a másikkal, hogy fontos nekünk, és hogy szeretjük!
Ha tehetném mindenkinek virágoskertet varázsolnék a szívébe… Telis tele gyönyörű rózsákkal… szép színűekkel, s a színek jelképezik érzéseinket.
A rózsaszín a szeretet szülő-gyermek kapcsolatot mely örökké tart, és mindennél erősebb! A vörös a szerelmet, ami megédesíti életünket, és segít megtalálni azt az utat, amit járnunk kell … A másik mellett.
A többi szín pedig a barátoké. Az igazi barátoké… Aki képes érted áldozatot hozni, ha Neked szükséged van rá, és aki előtt semmi sem ciki, mert olyan mintha testvérek lennétek.
Tehát mit választanék? Gazdagságot, hírnevet, sok pénzt, és érzéketlen, igazi érzések nélküli életet? Hát nem.
Inkább legyek szegény, de szeretetteljes és mély érzésű, ami manapság már oly sok emberből hiányzik!

A pénz szóról az embereknek a gazdagság jut az eszébe… De erre van egy másik szó is. Valami sokkal kedvesebb, és értékesebb… Szóval, szeretnél gazdag lenni?  SZ E R E S S ! 


A szeretet gyógyító erejű. Az élet rövid, és azok a legértékesebb, legszebb pillanatok, amelyeket a szeretteiddel töltesz.

Nah most aztán hagytam egy "kis" olvasgatni valót! :-) Bátran írjatok, ha bármi kérdésetek van, vagy egyszerűen csak beszélgetni szeretnétek!

Szeretetben, és tünetmentességben gazdag időszakot Nektek! :*

C.



2014. május 22., csütörtök

Egy kis visszatekintés ....

Fontosnak tartom bejegyezni ezt a napot ide Nektek, a blogomra... 1 évvel ezelőtti eseményről beszélek. 2013.05.22.
Bent feküdtem a kórházban, nagyon-nagyon rosszul... jó ha voltam 35-40 kg.
Édesanyám persze ekkor is velem volt, sosem fogom Neki elfelejteni, nagyon szeretem, és pont ezért nagyon sajnáltam is.
Velem 'éhezett', velem idegeskedett, és Ő is nagyon lefogyott. Egyrészt szolidaritásból, másrészt pedig az ideg miatt nem tudott enni, jó ha napi 1x pár falatot. Akkor is csak én tuszkoltam, hogy 'Menj Anya enni, én nem vagyok éhes, nem zavar, nyugodtan egyél csak!'

Fájdalmas idők... és a mai napon (főleg, hogy írok is róla), kicsit megint átélem azt a napot. Ilyenkor mindig összeszorul a szívem a sok fájdalomtól.
Nem. Ott már nem is a hasam görcsölése fájt a legjobban... hanem a lelkem.. Sokszor elbizonytalanodtam, végig tudom e csinálni, és már nagyon el voltam fáradva.

Majd írok arról is, hogy tavaly hogyan is jutottam idáig.

Előtte egy héttel (15.-én azt hiszem...) Remicade infúzióra mentem be. Már nem használt... többet aztán már nem is adtak. Más terveik voltak... Már nem gondolkodtak semmiféle infúzióban, gyógyszerben.

Május 3.-án aztán ismét be kellett feküdnöm... bár nem így terveztük, de gondolhattuk volna, hiszen már menni is alig bírtam... 200-as CRP és az UH is egyértelmű gyulladást mutatott...
Már előbb kellett volna az orvosnak cselekednie, nem akkor, mikor már.... majdnem a végét jártam.
Hosszú út vette kezdetét, amit még nem is sejtettünk, milyen rögös, és nehéz lesz...

Vannak pillanatok, időszakok amit az ember, soha, de soha nem tud, és nem is akar kitörölni... Minden a legrosszabbul alakult, még kocsink se volt, így tömegközlekedéssel mentünk be... Sok helyen megálltam és úgy éreztem feladom... nem bírom... de mégis mentem tovább... mentem, mert menni kellett... tudtam hogy egyszer ennek is vége szakad, és én erős vagyok!!

De ami ott következett...
Az orvos kijelentette, hogy most már bent kell maradnom, és antibiotikumokkal fognak tömni, amíg lejjebb nem megy a gyulladás...

Fekszem az ágyon, Anya mellettem... nem is nagyon beszélgetünk, csak csendben feldolgozzuk a történteket...
Az orvos bejön... szomorú az arca. Odalép mellém, és megfogja - az akkor már pálcika vékonyságú - térdem... mély levegőt vesz, és elkezdi:

- Sajnos az ultrahang mutatott egy csomót, ami 7cm hosszan követi a bélszakaszt, Remicade már nem használ, most azért kapod ezeket az antibiotikumokat, hogy lemenjen a gyulladás.. és... meg tudjanak műteni.

Miiii, engem műteni?? Hát hogy lehet ez? Hogy jutottam én ide??

Nem szóltam semmit, csak néztem... és elindult a könnyem.. elkezdtem zokogni... erre aztán nem számítottam...

Hát eljutottam idáig is. Én. A 7 éve Crohn beteg. Bár tudtam mindig is mivel jár, sosem akartam elfogadni, hogy akár műtét is szóba jöhet. Egyszerűen nem tudtam 'magam mellé' elképzelni.
Nem is akartam... Az utolsó pillanatig elálltam a műtéttől, és folyton csak azt hajtogattam, hogy KELL VALAMI MÁS MEGOLDÁSNAK IS LENNIE. Nem volt. Itt már becsatlakozott a képbe a sebész is. A gastroenterológusom már letett az ügyről, és átadta a sebésznek... én egy sebész kezelése alatt, műtét.... NEM!!!

De. Kihívott a folyosóra mindkettőnket, és elkezdte ecsetelni a helyzetem. Azt mondta ez a helyzet, akár 3-6 hónapig is elhúzódhat míg nem olyan keskeny lesz már a belem átmérője, mint egy szívószál. Akkor még nem is gondolták, hogy én már lassacskán ott tartok. Mivel minden kijött belőlem amit ettem, már csak folyadékon, és tápszeren éltem.

Többször is elhangzott, hogy ez a műtét már elkerülhetetlen. Muszáj. Ha nem akarok meghalni.
Ahogy hallgattuk ezeket, Anya elkezdett sírni... és Vele együtt én is... az orvos csak állt, állt, és mondta tovább.
Amit ő munkának fogott fel, azt mi egy sorscsapásnak... egy sötét alagútnak, melynek nem látjuk a végét... eltévedtünk.



 Ez a kép ma készült. :) (Itt jelenleg 52 kg vagyok.) Ha láttatok volna tavaly pont ilyenkor.. lehet rám sem ismertetek volna!
Látjátok? A rossz mindig elmúlik, és mindig kell, hogy jöjjön egy jobb, szebb, és új fejezet... tiszta lappal indulunk minden egyes reggelen, amikor felkelünk.

Kitartást Nektek is!!!

C.

2014. május 5., hétfő

Sütis bejegyzés.

Sziasztok!

Huuuh... rég jelentkeztem, sajnálom!

A dokilátogatás, mint ahogy írtam is, szerdán lezajlott. (március 19.)
Ahogy gondoltam az orvosommal közvetlenül nem tudtam beszélni. Helyette csak valami kisebb orvossal, nem is tudom, valami rezidensféle...
Hát igen, ez Budapest. Tanulókórházakkal tele, de ennek ki issza meg a levét? A beteg..
Kérdezgetett, és mivel mindig más orvos van ott, elejétől a végéig mindent elmagyarázni, minden időpontra muszáj emlékezni, mi mikor volt... újra feleleveníteni az emlékeket, hogy hát "igen, mi mindenen keresztül mentem már..."
Kb. én vezettem rá a dolgokra.. Ezek a betegek jobban tudják mit kéne tenni, mint az orvosok... Csak kísérleteznek. De sokszor még azt se.

Volt vérvétel, különösebb gyulladást, vashiányt nem mutatott. UH szintén... Na de az se lett volna, ha én nem hozom szóba...

A hasmenéses probléma egyébként még mindig fent áll. Érthetetlen állapot.. és igazából még senki sem adott erre logikus magyarázatot.
Az 'orvosom' (egyáltalán még a betegének tekint?) nagy fej lett, már csak futkározik a folyosón, isteni csoda, ha fél percre megáll, aztán végignéz rajtam és kijelenteni "Jól nézel ki, csinos vagy!" .... Már ha éppen tényleg jól nézek ki, és nem fogytam le -20kg-ot.. Akkor meg még alig néz rám.

Jövő héten megyek szemészetre... A Crohn rá mehet a szemre is, és most már tényleg ideje megnézetni, 2 éve voltam utoljára vele. Akkor nem volt semmi gond, mostanában viszont olyat tapasztalok, hogy vibrál mind a két szemem, fekete foltokkal, aztán utána fejfájás, hányinger... és érzékenyebb, mint volt...

Jaj, drukkoljatok, hogy ne kelljen szemüveg. Jóóóó... biztos jól állna, meg mindenki ezzel nyugtat, de akkor se lenne jó és kész :D

Ja még egy fontos: A hasmenésemre csak  Pentasát adtak, de nem nagyon ér semmit se. Kimondottan nem is gyulladáscsökkentő, nem is szteroid... akkor nem értem miért nem vizsgálják ki alaposabban, azért ez még se normális állapot.

A hízásom január óta azért elég biztatóan elindult mindezek ellenére :) Míg tavaly ilyenkor már csak 40 kg voltam és aztán még kevesebb.... most 51-2 vagyok kb. Jó is lenne ezt a súlyt megtartani.

Tegnap sütöttem Édesanyámnak Anyák napja alkalmából egy nagyon fincsi tortát! Örült neki nagyon. :)





Na? Hogy tetszik Nektek?   


Tünetmentes napokat! :*

                                       C.



2014. március 14., péntek

Itt a tavasz, itt van újra...

Pontosan 7 éve már, hogy a tavasz többnyire nem az ébredező természetre, gyönyörű virágokra, gyümölcsökre, illatokra emlékeztetnek engem, hanem inkább a betegségem fellobbanására.

Tudom, ez nem jó dolog. De hát hogy is ne gondolhatna rá az ember mikor szinte évente ugyanakkor eléri a baj?
Alapból én eléggé pesszimista vagyok, de azért amikor még nem olyan rossz a helyzet, próbálom a jó oldalát is meglátni a dolgoknak.
Persze nálam is sokszor előjött már az a mérhetetlen igazságtalanságérzet, hogy miért pont én, miért nem hagy már végre békén a betegség.. dehát a sorsunk elől nem menekülhetünk, akárhogy is szeretnénk.

A lelkierőt.. mint fentebb is írtam a blogom címe alatt.. most nem ígérem, hogy teljesíteni tudom.
Az is lehet, hogy még nekem lesz szükségem rá. :D
Úgy érzem, egyre gyengébb vagyok... és félek is, mert jövő szerdán doki, de a mostani állapotomhoz képest ez a pár nap is messzinek tűnik már.. Remélem csinálnak valamit.. hát igen, csak remélni tudom... a mesém ezzel kapcsolatban is megvan, de talán azt majd egy másik bejegyzésben. :)

Szóval, most nem igazán vagyok a topon. 1 hónapja érzem, hogy valami nem oké, és ez azóta csak folyamatosan erősödik.. 
Próbálok nyugodt maradni, de néha rám is rám tör az idegbetegség :D Ami szerintem teljesen érthető, főleg annak aki ismeri a történetemet, elejétől a végéig.

Jövő szerdán doki. Egy ultrahangot mindenféleképpen ki kell akaratoskodnom, már egy éve nem volt... Ez mekkora felelőtlenség!

Jelentkezem, ha érdemben megtudok majd valamit!

C.